A mai napon történelemből adnak számot tudásukról az érettségiző diákok.
A történelem írásbeli a magyarhoz viszonyítva alig változott a korábbi időszakhoz képest. A vizsga szerkezete és a feladattípusok alapvetően ugyanazok, mint az előző években, de vannak olyan témakörök, amelyek átkerültek emelt szintről középszintre, és előfordulnak olyanok is, amelyek 2024-től valamely másik tárgy érettségi követelményeinek részét képezik.
A történelem érettségi az Oktatási Hivatal szerint a korábbi évekhez hasonlóan mind közép-, mind pedig emelt szinten két részből áll. Középszinten az első részben rövid feladatokra kell válaszolni, míg a második részben esszéket kell írni. Erre a két feladatra összesen 180 perc áll rendelkezésre.
Középszinten a négy esszéfeladat közül kettőt választható: egy egyetemes történelemre vonatkozó rövid, és egy magyar történelemmel foglalkozó hosszú. A választás során ügyelni kell arra, hogy az egyik esszét az ókortól 1849-ig tartó időszakról kell írni, a másikat pedig 1849 utáni időkről.
Fontos, hogy a rövid esszé középszinten 100–130, míg a hosszú 210-260 szavas.
Emelt szinten szintén az első részben a középszintű feladatsorhoz hasonlóan rövid, egyszerű feladatokat kell megoldani 100 perc alatt, míg a másodikban esszéket kell írni, amelyre összesen 140 perc áll a rendelkezésetekre.
Sok sikert kívánunk minden érettségiző diáknak!
![](https://www.nagyatadhir.hu/wp-content/uploads/2024/05/tortenelem-erettsegi-feladatok-temakoronkent.jpg)