A NAGYATÁDIAK 56' HŐSEIRE EMLÉKEZTEK

Nagyatád Város Polgármestere dr. Ludas László és a térség országgyűlési képviselője Szászfalvi László együtt koszorúztak Nagyatádon.

Ma délelőtt 10 órakor tartotta megemlékezését Nagyatád Városa, amelyen civilek, egyesületek, pártok képviseletében koszorúztak.

Az ünnepi megemlékezés elején a megjelentek közösen elénekelték nemzeti imánkat a Himnuszt. Ezt követően a Nagyatádi Szépkorúak Nyugdíjas Klub énekkara énekelt.

A dalok elhangzását követően dr. Ludas László Nagyatád Város Polgármestere mondta el megemlékező beszédét, melyet változtatás nélkül alább olvashatnak:

– Tisztelt Ünneplők, Tisztelt Nagyatádiak!

„hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
akár a Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
a dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.”

Illyés Gyula 1950-ben, a letartóztatások, bebörtönzések és kivégzések idején írta meg az „Egy mondat a zsarnokságról” című versét. A költemény csak az 1956-os forradalom napjaiban jelenhetett meg. A verset ezután ismét betiltották és csak 1988-ban láthatott napvilágot a költő gyűjteményes kötetében. A vers azonban a forradalom idején ismertté vált, s az emberek titokban másolgatták, terjesztették, nem véletlenül.
Ez a vers maga volt a rendszer elé tartott tükör, a kegyetlen szembesítés a valósággal, az ötvenes években, majd a forradalom leverését követő időszakban, egyaránt.

Talán ennyire érzékletesen, ilyen pontosan, sem előtte, sem utána, senki nem tudta megfogalmazni szavakba önteni azt, hogy mit jelent a zsarnokság . Mit jelent a zsarnokságban élni, milyen érzés amikor a zsarnokság teljes mértékben áthatja, átitatja és megmérgezi az emberek mindennapi életét, gondolkodását, kapcsolatait.
Ha meg akarjuk érteni 1956 októberi forradalom és szabadságharc jelentőségét, értelmét, hatását , akkor tudnunk , értenünk kell azt is, hogy milyen előzmények vezettek 1956-hoz.
Ez a vers sok mindenre választ ad.
Az ötvenes években nagyon sokan érezhették a kilátástalanságot, a kiszolgáltatottságot, a reménytelenséget, a zsarnokságot.
A nép köztársaságában valójában egy szűk kommunista pártelit félelmetes diktatúrája épült ki. Az elnyomó rendszer képviselői tudták, hogy hatalmuk nem a néptől származik, ők uralkodtak a népen, és hatalmukat a jól kiépített erőszak-szervezetük, az államvédelmi hatóság védte.
De az ember sok mindent kibír, és egy idő után megtanul alkalmazkodni a körülményekhez.
Megtanultak az emberek zárt ajtók mögött is suttogva beszélni, titkon Szabad Európa rádiót hallgatni, és megtanulták a hallgatást, a másokkal szembeni bizalmatlanságot és együtt éltek a csengőfrásszal, a lefüggönyözött fekete autóval. Mert a félelemnél is erősebb volt az élni akarás.
És voltak olyanok, akik nem tudtak és nem akartak megalkudni, akik hittek abban, hogy semmi sem tart örökké és egyszer eljön a változás.
Sokan, ha tudták, elhagyták az országot, vagy ahogy akkor mondták, disszidáltak, akik pedig itthon maradtak, a rendszer ellenségeként ,megalázva, mellőzve élték életüket, kitelepítve vagy börtönökben, munkatáborokban .
És ebben a reménytelen, kilátástalan helyzetben, annyi keserűség , kiábrándultság után egy nép, a magyar nemzet megrázta magát, felemelte fejét, és világgá kiáltotta: elég volt, soha többet!
Márai Sándor így írt erről Mennyből az angyal című versében:

„… Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett…”

Mert sokan valóban nem is értették, hogy mi történt, mi változott ilyen gyorsan meg. Honnan a hit, a bátorság, az erő, az akarat, miből táplálkozik a remény, hogy sikerülhet, hogyan születhetett meg az az összefogás, amely néhány órán, napon belül így összekovácsolta az egész magyar nemzetet.
Mert sokáig úgy is tűnhetett – Rajk László és társai újratemetésekor, majd azt követően- hogy talán elég lesz a nyilvános önkritika gyakorlás, a reformok ígérete, némi engedmény és a rendszer tovább működhet.
Csak egyet nem értettek meg, sem akkor, sem később: A rendszer maga volt a hiba, minden probléma eredője, s mint ilyet, nem lehetett megreformálni.
1956 októberében a kommunista rendszerrel lényegében az egész magyar társadalom szembe fordult. A munkáshatalom képviselői szembe találták magukat a munkásokkal.
Különösen érthetetlen lehetett a diktatúra vezetői számára az is, hogy az elnyomó rendszerben felnőtt, iskoláztatott fiatalság volt a leghangosabb, a leglelkesebb, a legelszántabb. Talán pont azért, mert tudták, az ő jövőjük is a tét.
1956 októberi forradalma, az a 13 nap meghatározó lett valamennyi magyar ember számára.
Miért ilyen fontos nekünk, 1956?
Fontos, mert újra bebizonyítottuk, hogy mi egy szabadságszerető nép vagyunk, nem tudunk, nem akarunk elnyomás alatt élni, nem akarunk zsarnokságban élni.
Fontos, mert bebizonyítottuk, hogy ki tudunk és ki merünk állni az igazunkért, az igazságért , a függetlenségünkért, hogy a túlerővel szemben is bátran harcolunk, és ha kell, életünket is feláldozzuk a szabadságért, mert fontos számunkra a független, szabad Magyarország.
Fontos, mert bebizonyítottuk, hogyha kell összefogunk , hogy tudunk önzetlenül segíteni , és tudunk szolidárisak lenni másokkal.
1956 októberében a magyar nemzet visszanyerte önbecsülését.
1956 forradalma és szabadságharca nem csak a magyarságra volt nagy hatással, hanem nagy benyomást gyakorolt a világ nemzeteire is. Számtalan emlékmű és emlékhely tanúsítja a magyarok és a forradalom iránti tiszteletet és megbecsülést. A világ meghajolt a magyar nemzet hősies harca előtt.

Minden nemzet történelmében vannak meghatározó, kiemelkedő események, amelyek nagyban befolyásolják, meghatározzák az adott ország jövőjét, és így a benne élő emberek gondolkodását, viszonyulását a körülöttük lévő világhoz.
A mi történelmünkben ilyen szerepet játszik 1956.
A szabadságharcot a túlerőben lévő szovjet katonai csapatok leverték , a forradalom elbukott ugyan, de a rendszer halálos sebet kapott, melyet soha sem tudott kiheverni. A novemberben létrejött Kádár – rendszer bűnben fogant, és ez előre megpecsételte sorsát.
Hány ember életét vették el, hány ember került évekre börtönbe, hányan élték le szabadulásukat követően megalázva, megfigyelve, megbélyegezve életüket?
És hányan hagyták el kényszerűen szülőföldjüket, máshol keresve boldogulást?
Hány család, hány ember életét tette tönkre a megtorlás?
A rendszer megmutatta igazi természetét , igazi arcát, ha addig volt is némi illúzió, az ezzel el is tűnt.
1956 októberét soha nem lehetett kitörölni a nemzet emlékezetéből. Pedig a Kádár rendszer mindent elkövetett ennek érdekében. Ma már nehéz elképzelni, de ha módjában állt volna a hatalomnak, úgy legszívesebben az 56 mint számot is eltörölték volna.
És rövid időn belül megkezdődött a történelem, a tények meghamisítása. Így lett 1956 forradalma először októberi esemény , majd ellenforradalom.
Minden magyar család hordott, őrzött egy emléket 1956-ról, de csak félve, szűk , bizalmas körben mertek beszélni, mesélni erről. De a gyerekek előtt még ezt sem lehetett , mert féltették a gyermekek jövőjét.
Több mint 32 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az ellenforradalomból először népfelkelés, majd újra forradalom legyen.
De a világ rendje, ha néha lassan is , de helyreáll és minden a helyére kerül.

1956. október 23. nemzeti ünnepünk lett, és annyi év után emlékezni tudunk erre a napra, a forradalom hőseire.
És végül, milyen sorsszerű és igazságos, hogy a forradalom elárulásában élen járó, majd a megtorlásokban aktívan közreműködő pártfőtitkár meg kellett, hogy érje a mártír miniszterelnök Nagy Imre és társai újratemetését 1989-ben, és pont halála napján semmisítette meg a bíróság a koncepciós eljárásban hozott halálos ítéleteket.
Ez 1956 , és ez a forradalom öröksége.
Csak így , együtt lehet teljes a kép.
És nagy a mi felelősségünk is.
Mert, ha mi sem értjük 1956 értelmét, lényegét, úgy hogyan tudjuk a következő nemzedékek számára átadni ezt az örökséget. Hogyan tudjuk elmagyarázni, hogy legyenek büszkék erre a napra, azokra a hősökre akik életüket áldozták azért, hogy egyszer egy szabad, független Magyarországon élhessünk.
Hogyan értessük meg, hogy vannak dolgok amelyek nem elválasztanak bennünket, magyarokat, hanem összehoznak, bárhol legyünk a nagyvilágban.
Óvnunk, őriznünk, megbecsülnünk kell ezt az örökséget!
1956 októberének , a forradalom hőseinek , áldozatainak emléke örökké bennünk kell, hogy éljen!
1956 egy erős fundamentum nemzetünk számára, melyre érdemes jövőnket építeni.

„és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.”

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

A polgármester beszédét követően a KSZC Ady Endre Technikum és Gimnázium 11/H osztályának tanulói mutattak be egy megható, elgondolkodtató, színvonalas műsort Szabóné Haluskay Ágnes felkészítő pedagógus összeállításában.

A megemlékezés végén a polgármester és az országgyűlési képviselő vezetésével, civil szervezetek, intézmények és politikai pártok helyezték el a megemlékezés koszorúit és virágait a kopjafánál és az emlékkőnél.