


1956 HŐSEIRE EMLÉKEZNEK A NAGYATÁDIAK
Polgármesterként első ünnepi beszédét mondja el szerdán dr. Ludas László Nagyatádon. 2024. október 23-án szerdán délelőtt 10:00 órakor tartja ünnepi megemlékezését Nagyatád Város Önkormányzata, melyre szeretettel hív mindenkit. Közreműködnek a KSZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium tanulói. Forrás, meghívó: dr. Ludas László Facebook oldala.Borítókép: Internet

Márton napi libalakomára és kisvasutazásra hív a Kaszó Zrt.
2024.11.09-én 10.00 és 13:00 órakor Szent Márton nap alkalmából a KASZÓ Zrt. által üzemeltetett Kaszói Állami Vasút kisvasutazással, a Főherceg Fogadó libából készült ínyencségekkel várja a Vendégeket! A kisvasutazás és a libalakoma egymástól függetlenül is igénybe vehető, de minimum 10 fő jelentkezése esetén kerül megrendezése az esemény. Az étkezésre 12:00-20:00 óra között van lehetőség és…

Megtért teremtőjéhez Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke
Életének 85. évében csütörtök hajnalban meghalt Kozma Imre atya, katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője – közölte a karitatív szervezet az MTI-vel. Imre atya 1940. június 4-én Győrzámolyban született. A győri bencés gimnáziumban érettségizett, majd papi szemináriumba jelentkezett. Kozma Imre atyát 1963-ban szentelték pappá, első állomáshelye Tát-Dorogbányán…

Elhunyt Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön. Az államtitkártól – akit 57 éves korában ért a halál – közösségi oldalán búcsúzott Orbán Viktor miniszterelnök, aki úgy fogalmazott: „Potápi Árpád minden magyarért megharcolt, és most megpihent. Isten veled, Barátom! Hiányozni fogsz.„ Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közösségi oldalán úgy fogalmazott: „elment a magyar nemzetpolitika…

Tovább tart a Kormányablak felújítása a tervezettnél Nagyatádon
A Somogy Vármegyei Kormányhivatal közlése szerint a felújítási munkálatok a tervezettnél tovább tartanak, olvasható a hivatal Facebook oldalán. Várhatóan 2024. október 21-től a szokott helyen állnak az állampolgárok rendelkezésre. Forrás, fotó: Somogy Vármegyei Kormányhivatal

FÁBIÁN ZOLTÁN MARAD A KDNP ELNÖKE NAGYATÁDON
2024. október 8-án tartotta tisztújító taggyűlését a KDNP Nagyatádi Szervezete. Az alapszabály szerint az önkormányzati választásokat követően a KDNP összes helyi szervezetében tisztújítást kell tartani.Nagyatádon október 8-án gyűltek össze a tagok, hogy eleget tegyenek az alapszabályban rögzítetteknek.A tisztújító taggyűlésen vendégként részt vett Peti József, a KDNP Somogy Vármegyei szervezője. Egyhangú szavazással a korábbi elnököt választották…

Ünnepi kisvasutazás Kaszóban október 23-án
Kisvasutazásra hívja az érdeklődőket a KASZÓ Zrt. által üzemeltetett Kaszói Állami Erdei Vasút. Forrás, fotó: KASZÓ Zrt. Facebook oldala.

Letette esküjét az új polgármester és testülete Nagyatádon
2024. október 7-én megalakult az új képviselő-testület Nagyatádon. Nagyatád Város új polgármestere Dr. Ludas László, a képviselő-testület tagjai: Kárpáti László, Duka Enikő, Pánczél Roland, Csonka László, Melles Zoltán, Boros Bálint, Jámbor Szabolcs, Németh Csaba. A korábbi gyakorlattól eltérően nem kettő, hanem egy alpolgármestere lesz a városnak Kárpáti László személyében. Két bizottságot alakított a testület, a Humán Közszolgáltatások Bizottságot,…
